Negyvenharmadik fejezet

József bátyjai Benjáminnal együtt mennek Égyiptomba

„Az éhség, pedig elhatalmazott vala az országon. És lőn mikor fogytán vala az eleség, melyet Égyiptomból hoztak vala, monda nékik az ő atyjok: menjetek el ismét, vegyetek nékünk egy kevés eleséget.”
(1Móz 43:1,2)

Jákób természetesen nem tudja, hogy az éhség, amely elárasztotta a földet, hét évig tart. Így hát meglepi, hogy még mindig alig terem valami. Így arra kényszerül, hogy újra elküldje fiait Egyiptomba élelemért. A szükség nagy úr, felül tud kerekedni az érzelmeken.

„És felele néki Júda, mondván: erősen fogadkozék az a férfiú, mondván: színem elé ne kerűljetek, ha veletek nem lesz a ti atyátokfia. Ha azért elbocsátod velünk a mi öcsénket, elmegyünk, és veszünk néked eleséget; ha pedig el nem bocsátod, nem megyünk, mert az a férfiú megmondá nékünk: színem elé ne kerűljetek, ha a ti atyátokfia veletek nem lesz.”
(1Móz 43:3-5)

Többször is megismétlik József szavait, ami azt jelzi, hogy elvégzett dolog, és igen biztos. Jákóbnak mindenképp szembe kell néznie ezzel a ténnyel. Nem kerülheti ki. Az ő szüksége és az egyiptomi fejedelem parancsa mindenképpen összefonódik. Elkerülhetetlen az, amitől fél; másik kedves fiától is meg kell válnia, hogy ezzel megmentse az egész családját. Ez hasonló kicsit a Váltság-áldozathoz. Ahogy, hogy másokat megmentsen, a számára legfontosabbat, legkedvesebbet kell feláldoznia. A Teremtő is ezt tette értünk, bűnös emberekért. Így fogja az Írás egyre jobban és jobban megértetni velünk, és jól a szívünkbe vésni az Ő általa hozott váltság-áldozat szükségességét, jelentőségét, és értékét. Ha Ő megtette ezt értünk, nekünk is meg kell tennünk felebarátainkért.

„És monda Izráel: miért cselekedtetek gonoszul velem, hogy megmondtátok annak a férfiúnak, hogy még van egy öcsétek? Azok, pedig mondának: nagyon tudakozódék az a férfiú felőlünk és nemzetségünk felől, mondván: él-é még atyátok? van-é még testvéretek? És mi kérdéseihez képest feleltünk néki. Avagy tudhattuk-é mi, hogy azt mondja: Hozzátok ide a ti atyátokfiát?”
(1Móz 43:6,7)

Jákób még egy utolsó, mondva csinált kibúvót keres elkeseredett próbálkozásként, hogy fiát védje. De mindhiába. A fiai nem ebben vétkeztek, hanem jóval korábban. Ezt talán soha nem fogja megtudni.

„És monda Júda Izráelnek, az ő atyjának: bocsásd el azt a fiút én velem, és mi azonnal felkelünk és elmegyünk, hogy éljünk, és meg ne haljunk se mi, se te, se a mi gyermekeink. Én leszek kezes érette, az én kezemből kérd elő. Ha vissza nem hozom őt hozzád, és elődbe nem állítom őt, mind éltig bűnös legyek előtted. Bizony, ha nem késlekedünk vala, ez ideig már kétszer is megjöhettünk volna.”
(1Móz 43:8-10)

Júda végre határozottságra int. Jóllehet, mint családfőnek, Jákóbnak a dolga, hogy döntést hozzon az egész családot érintő kérdésben, mégis érzelmi tétovázása veszélybe sodorhatja a család életét. E3zért határozott szóra van szükség, hogy helyre billentse a borús öregembert, és helyes döntést sürgessen tőle. Júdának is meghalt két fia, tudja, mit jelent előbb temetni a gyermeket, mint magunkat. Mégis fiatalabb szíve már átértékelte annak hátterét, s most már az életét újra a családjának szenteli. Ezért már nem lehet személyválogató. Számára minden családtag egyformán értékes. Így atyja fiáért ő maga vállal kezességet, de most már ragaszkodik ahhoz, hogy a keserű atya olyan döntést hozzon, amely a család javát szolgálja. Tegye félre érzelmeit. – Célt is ér vele.

„És monda nékik Izráel az ő atyjok: ha csakugyan így kell lenni, akkor ezt cselekedjétek: vegyetek e föld válogatott gyümölcseiből a ti edényeitekbe, és vigyetek ajándékot annak a férfiúnak; egy kevés balzsamot, egy kevés mézet, fűszerszámokat, mirhát, diót, mandulát. Pénzt, pedig két annyit vigyetek magatokkal, sőt a mely pénzt meghoztatok a ti zsákjaitok szájában, azt is vigyétek vissza magatokkal, talán tévedés ez. Öcséteket is vegyétek, keljetek fel és menjetek vissza ahhoz a férfiúhoz.”
(1Móz 43:11-13)

Júda kemény szavai magához térítették Jákóbot. Néha ez szükséges ahhoz, hogy szeretetünket és törődésünket kimutassuk. Bátor ember az, aki az ellenséggel szembeszáll, de még bátrabb az, aki atyjával száll szembe igaz ügyért. Mindjárt visszatért a bölcsessége is. Nem bőkezűségét akarta fitogtatni az egyiptomi hatalmasság előtt, csupán a jó szándékát szerette volna így demonstrálni, és elnyerni annak jó indulatát. Ezt a módszert már alkalmazta hatékonyan. Az ajándék a legmérgesebb embert is kedvességre inti. Jákób ezt tudja jól. Az igaz úton való haladás felemeli az embert mások szemében; bizalmat gerjeszt másokban. Egyenes úton a legkeményebb szívhez is közelebb lehet férkőzni. A nyíl hamarabb találja a szívet, mint a hópehely.

„A mindenható Isten, pedig engedje, hogy kedvet találjatok annál a férfiúnál, és bocsássa vissza ti veletek a másik atyátokfiát, és Benjámint. Én, pedig ha megfosztottnak kell lennem, hadd legyek megfosztva.”
(1Móz 43:14)

Utoljára még az Istenre apellál Izrael, s végre lemond arról, hogy érzelmeinek legyen alávetve. A továbbiakban a Teremtő kezébe helyezi a dolgok menetét. Ő megtett mindent, ami emberileg lehetséges; tudja, hogy a fiai is így tesznek. Most már égi atyjuk kezében van a sorsuk.

József szívesen fogadja testvéreit

„Vevék azért a férfiak azt az ajándékot, és vevének kétannyi pénzt az ő kezökbe, és Benjámint, és felkelének és alámenének Égyiptomba, és megállának József előtt.”
(1Móz 43:15)

Elérkezett tehát az idő, hogy befejeződjön a próba, melyet néhány hónapja kezdett elébük tárni Isten. József számára, pedig örömteli csoda kezdete ez. Hisz még sem az a nagyszerű József életében, hogy egy világbirodalom második embereként uralkodhat, hanem az, hogy visszakapja családját, melyet oly hőn őriz a szívében, s elveszni látszott.

„Amint meglátá József ő velök Benjámint, monda az ő háza gondviselőjének: vidd be azokat az embereket a házba, és ölj barmot, s készítsd el, mert velem ebédelnek ez emberek ma délben. És az a férfiú aképen cselekedék, amint József parancsolta vala, és bevivé az a férfiú azokat az embereket a József házába.”
(1Móz 43:16,17)

József szíve örül annak, hogy immár minden testvérét egészségben látja. Örömében úgy dönt, hogy ebédre (vagyis lakomára) hívja őket, s újra együtt ehet a tizenkét fiú. Ennél nagyobb boldogság nem is kell neki, hogy vendégül láthatja őket. Csupán édesatyja hiányzik még; de nemsokára őt is láthatja.
József házának gondviselője nyilván furcsállja némiképp, hogy József (vagyis Czafenát-Pahneákh) idegen vendégeket fogad az asztalánál. Ráadásul a különféle népek étkezési szokásai is erősen eltérnek egymástól, ennek ellenére pontosan hajtja végre József parancsait.

„És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: a pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon, és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt.”
(1Móz 43:18)

Újra és újra felrémlik bennük a bűntudat. Azt hiszik, hogy a pénzzel vétettek József ellen; pedig tudják, hogy miért e kálvária. Félelmük megalapozott, de még nem tudják, hogy valójában mi vár rájuk.

„És járulának József házának gondviselőjéhez, és szólának néki a ház ajtajában. És mondának: kérünk uram! Ennekelőtte alájöttünk vala eleséget venni. És lőn mikor éjjeli szállásra jutánk és kioldjuk vala a mi zsákjainkat: ímé, mindenikünknek pénze az ő zsákjának szájában vala, tulajdon pénzünk teljes mértéke szerint; és visszahoztuk azt magunkkal. De más pénzt is hoztunk le magunkkal eleséget venni; nem tudjuk ki tette a mi pénzünket zsákjainkba.”
(1Móz 43:19-22)

Ilyen a kishitű ember. Becsületes, egyenes, de rövidlátó mindegyik. Nem tudják, hogy egy olyan életút, mint az ő eddigi útjuk, sok bonyodalmat vonhat maga után. Még mindig nem képesek azt elképzelni, hogy József álmai vala is valóra válhatnak; és az épp most van. A legtöbb ember ma is így gondolkodik – még akkor is, ha történetesen Isten szolgái közé számláltatik is, Isten népének tagja ő. Anyagi szemléletű. Nem látja távlatokban a történések ok-okozati összefüggéseit. Csupán rövid távon képes követni azokat. Pedig itt egy sokkal nagyobb időt és teret magába foglaló tevékenység-sorozat zajlik. Akik irányítják, azok fenn, az égben szerencsére sokkal inkább átlátják. Még Józsefnél is lényegesen jobban. Hisz ezzel a próbával ő valójában csupán bátyjai jelenlegi szívállapotára kíváncsi. Így szeretné eldönteni, hogy milyen módon segítheti őket rövidebb-hosszabb távon. Isten szándéka viszont egy több ezer éves süllyedés megmérése, és egy ugyancsak több ezer éves oktatói program előkészítése az egész emberiség, de még a mennyei sereg számára is.

„És monda: legyetek békén, ne féljetek; a ti Istentek és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba; pénzetek az én kezemhez jutott. És kihozá hozzájok Simeont.”
(1Móz 43:23)

Na, így talán még bonyolultabb a helyzet. Ha ez a szolga ezt így mondja, akkor neki csak az ura parancsolhatta. De vajon miért? Előbb megrágalmaz; majd megjutalmaz minket? A mi Istenünkre hivatkozik a szolga! Ki ez az ember? És mit akarhat tőlünk? Be akar minket szervezni valamire, s így tesz próbára minket? És még bonyolódik.

„Bevivé azután a férfiú azokat az embereket a József házába, és vizet hozata, és megmosák lábaikat, és abrakot is ada az ő szamaraiknak.”
(1Móz 43:24)

Ez már egyre gyanúsabb. Ha egy vendégnek megmossák a lábát, az jó jel, sőt azt jelenti, hogy étkezni hívják. De hiszen Egyiptomban vannak! Vissza kell utasítaniuk, hisz ők nem étkezhetnek egy asztalnál egyiptomiakkal. Ez összeegyeztethetetlen a vallásukkal.

„Ők, pedig elkészíték az ajándékot mire József délben megjöve; mert megértették vala, hogy ott ebédelnek. Mikor József haza jöve, bevivék néki az ajándékot, mely kezökben vala, a házba, és leborulának előtte a földig.”
(1Móz 43:25,26)

Az előkészületekből kiderül számukra, hogy ez a főúr meg kívánja vendégelni őket. Nem tudják ugyan mire vélni ezt a gesztust, de természetesen alkalmasnak találják a helyzetet arra, hogy ők is kimutassák házigazdájuknak nagyra értékelésüket, s kifejezzék hálájukat, hogy újra láthatják testvérüket, Simeont. Így az előkészített ajándékot illő módon átadják neki; mely alkalommal végre teljes mértékben megnyilvánul József első álma. Nevezetesen az, amelynek magyarázata szerint testvérei földig borulnak előtte. József testvéreinek nem tűnik ez fel; József azonban pontosan emlékszik testvérei szavára, midőn ezen álomról beszámolt nekik: avagy király akarsz-é lenni felettünk, vagy uralkodni akarsz-é rajtunk. Valójában egyik sem; de ez a leborulás szükséges ahhoz, hogy Jehova továbbgörgesse útjuk fonalát.

„És kérdezősködék egészségök felől, s monda: egészségben van-é a ti vén atyátok, a kiről nékem szóltatok? él-é még? Azok pedig mondának: egészségben van a te szolgád, a mi atyánk, még él. És meghajták magokat és leborulának. És felemelé szemeit és látá Benjámint, az ő atyjafiát, az ő anyjának fiát, és monda: ez-é a ti legkisebbik atyátokfia, a ki felől nékem szóltatok vala? És ismét monda: az Isten légyen hozzád kegyelmes, fiam! Akkor elsiete onnan József, mert felgerjede szíve az ő öcscse iránt, és erőlteti vala a sírás; beméne azért szobájába, és ott síra.”
(1Móz 43:27-30)

Hogy végre látja szeretett öccsét, Benjámint; úgy meghatja, hogy nem tudja visszatartani könnyeit. Bevonul a lakosztályába, és ott sírja ki magát. Pedig még nem is az egész családot látja együtt, csak a testvéreit. Azok, pedig nem szerették őt, kivéve Benjámint, a teljesen vér szerinti testvérét. Ő mégis igen meghatódik, hogy újra láthatja őket. Hogy mennyire is szereti őket, az még a későbbiekben bizonyítást nyer.

„Azután megmosá orczáját, és kiméne, és megtartóztatá magát, és monda: hozzatok enni valót. És elhozák néki külön, azoknak is külön, és az Égyiptombelieknek is, kik vele esznek vala, külön: mert nem ehettek az Égyiptombeliek együtt a héberekkel, mert utálatos az az Égyiptombeliek előtt.”
(1Móz 43:31,32)

Micsoda érdekes szokás: de hát az etikett már csak ilyen! József testvérei nyilván igen meghatódnak, a velük való bánásmódon, de egyenlőre kiélvezik a helyzetet, és a pillanat örömét. Együtt étkeznek a fáraó első emberével. Mennyivel nagyobb volna az örömük, ha tudnák, hogy elveszett, eladott testvérükkel étkeznek együtt.

„Leűlének azért ő előtte, az elsőszülött az ő elsőszülöttsége szerint, és a fiatalabb az ő fiatalsága szerint. És az emberek álmélkodva nézének egymásra. Ő pedig részt juttata azoknak maga elől és a Benjámin része ötszörte nagyobb vala mindnyájok részénél. És ivának és megittasodának ő nála.”
(1Móz 43:33,34)

Rég nem látott lakomába kezdenek. Feltűnő az a gondoskodás, amellyel ez a férfiú őket ellátja. De a vesszőfutásuk még mindig nem ért véget. József biztosat szeretne tudni arról, hogy testvérei vajon mennyire szeretik öccsét, Benjámint. Ezért egy próbára még szükség van.